Amnesty International Magyarország - emberi jogi tábor 2012

Mottó: "A másik bőrében."

Néhányan az IPPK-ról terepgyakorlatunkat vagy iskolai gyakorlatunkat előbbre hozva csatlakoztunk egy emberi jogi nyári tábor szervezésébe és lebonyolításába. Tartottunk foglalkozásokat, segítettünk a táboroztatásban. 2012. 08. 13.-2012. 08. 16-ig tartott, sajnos számomra egy nappal korábbig - mint azt az előző bejegyzésemben írtam. Azt kell mondjam, hogy jól sikerült, ahogy azt vártuk is, de többet tanultam belőle, mint azt előzetesen gondoltam. Többségében sajókazai és alsózsolcai cigány/roma tanulók voltak a táborlakók 15-23 éves korig. És volt egy budapesti gimnazista lány, aki pedig szeretett volna megismerkedni olyan kultúrából és közegből jövő fiatalokkal, akikkel egyébként ő nem szokott találkozni. Sajnos képeket igen korlátozott számban tudok mutatni, mert nem sikerült beszerezni a szülői engedélyeket a fényképekkel kapcsolatban, így csak olyanokból tudok betenni, amelyek egyértelműen ábrázolnak helyzeteket és ahol a fiatalok háttal állnak, kevésbé felismerhetőek vagy amelyeken mi segítők szerepelünk. Előzetesen egy blogot is készítettünk, amelyet nyilvánosra terveztünk, végül mindennap fel is került rá egy képes beszámoló, de egyelőre zárt blog maradt. Ha mégis megnyitnánk, akkor belinkelem majd.

Mindenkivel együtt 33 fős csapatunk az első nap megismerkedett, jégtörő játékokat játszottunk. Mint talán minden tábor, kissé döcögősen, de aztán annál nagyobb hévvel indult meg. 

Megtörtük a jeget! :) Ja, és megtanultuk egymás nevét.

Becsavarodtunk - gordiuszi csomó.

Megalkottuk a közös, tábori szabályainkat, Adri-Pít tervezte, de 6-8 segítőt igénybe vevő érzékenyítő programban vehettek részt, előkészítettük a másnapi programot, majd az esti búcsúzás előtt megtartottuk a napértékelőt.

Hogyan segítsünk látássérült embertársainknak?
Megpróbáltuk a helyes segítési technikát elsajátíttatni. 

A Facebook hiányát is megpróbáltuk valahogy orvosolni és napértékelőként mindig valami más szempontból kellett üzeneteket hagyniuk 2-4 nagyalakú papírra.

Amnestybook

A második nap is eljött. A lefekvéssel és felkeléssel sem volt probléma, a reggelihez időben érkeztünk - sőt, kávézás céljából sokan már előbb is ott voltunk. A szerepjátékok és önkormányzattal kapcsolatos játékok (pl. mire lehetne elkölteni 1 Millió forintot és hogyan dönt erről egy testület) után ebédeltünk, majd megindultunk a Csillebérci Challenge Kalandparkba. Nem mindenki mászott, de a többség bevetette magát a fák közé :). Úgy vélem, itt szereztem magamnak igazi respektet azáltal, hogy hetedmagammal elindultam mászni 7 sráccal, akik meglepődtek azon, hogy "Pít, te csak átrepülsz a pályán". A 7-ből egy még az elején rájött, hogy neki ez magas lesz és idejekorán kiszállt. Dinamikusan, gyorsan haladtunk, utol is értünk korábban indultakat a társaink közül. Meg egy idős bácsit az unokájával... Számomra ez volt a legidegesítőbb, hogy várni kellett mások miatt, akik nem igazán voltak a helyzet magaslatán. Mivel már más segítők is beértek a várakozás miatt minket, így ketté tudtunk szakadni, a gyorsakkal előre kéredzkedtünk a bácsiék elé és nekivágtunk keményen. A többiek szerint ilyenkor Pít őrmester voltam xD, aminek hasznát is vettem, amikor valaki elkezdett félni vagy hisztizni, hogy ő nem bír tovább jönni, elfáradt/nem tudja ezt az akadályt leküzdeni, stb. Volt, ahol 5-10 percet kellett győzködnöm, hogy meg tudja csinálni, ha elakad, visszamászom érte segíteni, de nincs az az isten, hogy az én csapatomból le kelljen valakit menteni.

Csapatom egyik tagja

Este az Amnesty International Magyarország bemutatkozott némi színdarab és játékos feladatok közepette. Az egyik aktivistájuk, Niki pedig Egyiptomról és ezen belül egy ottani női aktivistáról tartott előadást. 

Az Amnesty bemutatkozik

„Ha visszavonom a vádakat, akkor az, ami velem történt,
bármelyik egyiptomi lánnyal újra megeshet."
Samira Ibrahim 

A harmadik nap reggelén igen cudarul éreztem magamat, de a Sissy és Adri segítségével összelegóztam magamat annyira, hogy a másfél órás drámapedagógiai foglalkozást meg tudtam tartani. Örültem, mert jól sikerült. A csábításról, bűnös út veszélyeiről, a jó út melletti kitartásról, prostitúcióról szólt a foglalkozás, amelyet férfi-női szerepekről szóló disputa követett. Mindegyikben kitértünk a jogokra, jogsértésekre is - főleg a disputában.

Ha kapok majd képeket, akkor beteszek egyet-kettőt.

Délután a többiek nekiindultak Budapestnek, megkapták a kiscsoportok előre a felderítendő pontokat, amikor ezeket elérték, a segítő adott egy-egy érdekes, rövid feladatot. A feladatokért betűket kaptak, a betűkből pedig kijött egy Raoul Wallenberg neve, az azonos nevű emlékpark volt az utolsó állomás. Innen átmetróztak az Amnesty irodájába, ahol pizza várta a megfáradt utazókat. Egy petíciószerű levelet közösen írtak meg a helyszínen. A csillebérci táborba a visszaút során néhány "Budapest by night" pillanattal gazdagodhattak.

Sajnos az utolsó délelőtti programról, történésekről még nincsen információm. Majd mesélnek a csajok róla.

Azért volt néhány érdekes örök "best of", ami meg fog maradni, például a megöllek pillantásos fénykép rólam (nem rakom fel, nehogy sokkot kapjon valaki :D) vagy az, hogy azt hitték egyik csoporttársamra, a Danira, hogy a fiam. Igaz, fiatalabb 1,5 évvel, meg amúgy is 18-20-nak néz ki, de engem ekkor is 30-32-nek kellett nézzenek... vagy csak abszolút nem számoltak utána. :)

Volt köztük néhány igazán értelmes fiatal, meg voltak, akiket nem feltétlenül az eszükért kell szeretni, de jó volt megismerni mindannyiukat. Némely sorsot látva megint az erősödött meg bennem, hogy sokunk nincs is tisztában azzal, hogy mennyire szerencsés. Mennyire szerencsés, hogy nem egy telepre született, hogy a neveltetésében nem indult hátránnyal és a társadalom előítéletei miatt sem kellett eleve a startvonal mögül még 5 méterről  indulnia. Ugyanis mindenki potenciálisan homoszexuálisnak/stigmatizáltnak születik, csak a százalékarányokon meg a szerencsén múlik, hogyha mégsem. Azért ezen érdemes elgondolkozni, mielőtt ítélkezünk.